Artikuláció
Hét jel ugyanazon a négy hangon, mindegyik meghallgatható: négyszer ugyanaz a hang, és csak a hossz meg a megszólaltatás változik — az ütés ott marad, ahol volt.
Az artikuláció azt mondja meg, hogyan indítjuk a hangot és meddig tartjuk ki. Azt nem változtatja meg, mikor jön és melyik hang: a négy negyed ezen az oldalon minden képen ugyanott áll, és négyszer ugyanaz a hang szól. Ami változik, az a hangzó hossz a leírt érték belsejében és az indítás ereje. Elöl a jel nélküli változat áll — ez az a mérce, amelyhez minden továbbit hallunk.
Jel nélkül
Négyszer ugyanaz a hang, semmi fölötte. Minden hang éppen a következő előtt ér véget — ez az apró hézag a hétköznapi játékhoz tartozik, és még nem staccato. Ehhez a változathoz mérjük a többit.
Staccato
A pont a hangjegyfej fölött vagy alatt: a hang körülbelül feleannyi ideig szól, mint amennyire le van írva, az érték többi része pedig csend. Ez a leggyakoribb artikulációs jel, és sohasem jelent más tempót — csak rövidebb hangot.
Staccatissimo
A kis ék, kitöltött hegy a pont helyett: olyan rövid, amilyet a hangszer enged, nagyjából a leírt érték negyede. Régi kiadásokban az ék gyakran ott áll, ahol csak egyszerű staccatót értenek — 1800 előtt a két jel nincs tisztán szétválasztva.
Portato
Vonás és pont együtt egy hangjegy fölött: hordozott, mégis elválasztott. A hang majdnem teljes értékén szól, majd határozottan véget ér — átmenet, amelyet a franciák louré-nak neveznek. Vonós hangszeren a vonó közben a húron marad.
Tenuto
A vízszintes vonás: a hang teljes értékén szól, az utolsó pillanatig, és gyakran kap egy kis súlyt is. A pont ellentéte — és ezen az oldalon az egyetlen eset, amikor semmit nem vonunk le.
Hangsúly
A fekvő ék: a hangot erősebben indítjuk, mint a szomszédait, de pontosan a leírt hosszát tartja meg. A hangsúly az indításban van, nem a tartamban; a lökés után a hang visszaesik a szokott erejére.
Marcato
Az álló hegy: erősebb a hangsúlynál, és ráadásul rövidebb — jelölt, éles, nyomatékkal elválasztott. A kettő együtt adja a különbséget: a marcato a rövidség nélkül csak hangos, az élesség nélkül csak hangsúlyos.
Legato és frazeálóív
Az ív több hangjegy fölött: megszakítás nélkül mennek át egymásba, minden hang a következő belépéséig szól. Csak az ív alatti első hangot indítjuk; a vonósoknál ez egyetlen vonóhúzást jelent mindre, a fúvósoknál egyetlen nyelvindítást az elején.
Mit változtat valójában a jel
A hangjegy fölötti pont a hangot rövidíti, nem gyorsítja. A következő hang ugyanúgy a saját ütésére érkezik — ami közte marad, az csend. Aki ehelyett korábban játszik tovább, nem staccatót játszott, hanem tempót váltott. Éppen ezt teszi itt hallhatóvá a lejátszógomb: az indítások mind a nyolc képen egy helyen vannak.
Hogy milyen rövid egy staccato, az a tempótól és a hangszertől függ. Hegedűn a vonó megemeléséből születik, zongorán a billentyű elengedéséből, fúvósoknál a nyelvből — egyetlen jel, három különböző mozdulat. Egyetlen kiadás sem ad számot, mert nincs ilyen: a jel azt mondja, rövidebben, mint ahogy le van írva, a többi ízlés és gyakorlás dolga.
Két ív, amely nem artikuláció
A legatoív pontosan úgy néz ki, mint Kötőív, és a kettőt folyton összekeverik: a kötőív két azonos magasságú hangjegyet köt egyetlen hosszabbá, a frazeálóív viszont különböző hangok fölé feszül, és csak azt mondja, hogy megszakítás nélkül mennek át egymásba. Két egyforma hangjegy egy ív alatt tehát mindig kötve van. A Korona pedig egyáltalán nem az artikuláció kérdése, hanem az időé: felfüggeszti a leírt értéket addig, ameddig az előadó akarja.
Kottajelek · Dinamika · Díszítések · Kottaszótár
Az Anotona elvégzi helyetted
Fényképezd le a kottát, vagy játszd el a dallamot — az Anotona felismeri a hangnemet, lekottázza és bármelyik másikba transzponálja. Ingyen.
Nézd meg az AnotonátAz oldalon minden hang számítással készült, nem átmásolva.